Így tuningold látványosra a verdád!

Ha azt halljuk, autó-tuning, szinte tízből  kilencszer a különböző mechanikai, illetve a felni, lökhárító, kipufogó módosításokra gondolunk. Ám ennél sokkal többről is lehet szó. Sőt! Meg is mutatjuk hogyan.

Ha a fent említetteknél többre vagy más jellegű módosításra vágysz az autódon, és igazán szembetűnő változást szeretnél eszközölni a verdádon, akkor az egyik legjobb választás a karosszéria fóliáztatás.

Igaz, ma még a legtöbbször, ha az autófóliázásról beszélünk sokan az ablakokra vagy a céges logózásra asszociálnak, ám ma már annyi féle fóliával dekorálhatod, illetve változtathatod meg markánsan az autód megjelenését, hogy a határ nagyjából a csillagos ég.

autofoliazas2.jpg

Tény, hogy Magyarországon még nincs akkora múltja ennek a tevékenységnek, de egyre többen választják ezt a megoldást, ha optikai tuningot szeretnének autójukon. Szóval szinte biztos, hogy néhány éven belül hatalmas sláger lesz.

Korábban leginkább a céges autóflottákon vagy például a taxik színének egységesítésekor került előtérbe a teljes autófóliázás, azonban ma már a szabályozások egyáltalán nem gátolják a magánszemélyek esetében sem ezt módosítást. 

Azt azonban fontos kiemelni, ha lefóliáztatod a kocsidat, azt az illetékes szervnél mindenképp be kell jelentened! Itt mindenképp megjegyeznénk, hogy vannak olyan fóliázással foglalkozó cégek, amelyek elintézik neked az adminisztratív ügyeket, így már ezzel sem kell bajlódnod. 

Miért válaszd az autófóliázást?

Vegyük először az esztétikai szempontokat: ha például az új autód minden elvárásodnak megfelel, csak a színével nem vagy kibékülve, vagy az eredeti már megfakult, elvesztette az élénkségét, akkor könnyen lehet, hogy egy ideje foglalkoztat a vizuális változtatás gondolata. Utóbbi gyakorta előfordulhat bizonyos színeknél, régebben egyébként ez főként a piros kocsikra volt talán a legjellemzőbb.

autofoliazas1.jpg

Választhatsz persze fújást is, de az egészen más kategória. (Ezt a témát majd egy későbbi cikkünkben szeretnénk részletesen is kivesézni.) Viszont ha többet szeretnél egy „egyszerű” színváltoztatásnál, akkor a fólia a legjobb választásod.

És akkor már át is térhetünk az esztétikai kérdésről az állagmegóvásra is. Persze ezek bizonyos szempontból össze is kapcsolódnak, hiszen, ha kőfelverődés, karc éri a kocsidat, és nincs rajta fólia, az a kasztnin hagy nyomot, ami egyrészt esztétikai, másrészt viszont állag kérdés is. Egy mélyebb sérülés ugyanis egy idő után könnyen rozsdásodáshoz is vezethet.

autofoliazas3.jpg

Akkor azonban, ha fólia fedi a járgányodat, már sokat tettél az autókarosszériád állapotáért is. Az ok, teljesen egyszerű: a minőségi alapanyagból készült „burok” ugyanis felfogja ezeket a kisebb sérüléseket. Megvédi a kocsid az ilyen jellegű behatásoktól, amiben így effektív kár nem keletkezik. 

Tehát összességében kijelenthetjük, hogy az autófóliáztatás nem csak esztétikai  szempontból jelenthet nagy változást, hanem kifejezetten praktikus megoldás is.